Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Magyar feltámadás

2009.02.01

Magyar feltámadás?
Rozgics Mária

"Minket innen nem lehet elűzni" - hallhattuk sokszor e csodálatos nótát Máté Ottiliától, Jákó Verától vagy a régebbi korosztály híres énekeseitől. Bölcsőnk felett Nagyanyáink is ezt dúdolták, Anyáink már nem, mert a félelem lakatott tett a szájukra. Az emberi elaljasodás korszaka -, szüleink úgy remélték, a háborúval lezáródott, s ha nem is könnyebb, de legalább emberibb élet következhet. Nem számoltak azzal, amit Wass Alberttől Márai Sándorig sokan már papírra vetettek: a kommunistánál aljasabb fajt még nem hordozott a föld a hátán, hiszen a koncért ők, a különleges anyagból gyúrtak mindenre képesek.

Az izmusok korszaka a XX. századra teljesedett ki, ahogy Mécs László két hete közreadott Hajtók szemével című versében is rámutatott: "...vörös rezsim? Fehér rezsim? Az uraké az állam!" - s bizony ez mai gyötrelmeink rákfenéje is. Mindegy, hogy fehér vagy vörös rezsim van hatalmon, a lényeg az, hogy az emberiség szenved, kínok kínját éli meg naponta, félelem ül a legbiztonságosabbnak gondolt otthonokban is. Ahol nem a mindennapi kenyér miatt aggódnak, ott is félik a jövőt, mely egyre kilátástalanabb, hiszen az elénk vetített természeti katasztrófák, a pólusváltás és az Univerzumban bekövetkezendő változások miatt nem tudni, mit hoz a jövő. De ennél is nagyobb árnyék vetül az emberiségre: egy újabb háború, egy mindennél gyilkosabb atomhalál veszélye, amely sajnos nem csak fikció.

A fejlődés jelenlegi szakaszában a fogyasztóvá silányított népséggel ez a hatalom, amely a világ uralmára törekszik, sajnos szinte mindent megtehet és mindent elhitethet. Ha képesek hatodik éve tűrni az iraki pusztítást, akkor nem lehet sem humanizmusról, sem emberségről beszélni. Ha elfogadták azt a hazugságot, amit a cionizmus mai vezérei kijelentettek, akkor ezzel az emberiséggel már valóban mindent meg lehet tenni. A folytonos növekedés, az aranyborjú utáni vágy eltompította az agyakat, s nem látják, hogy a fejlődés jelen szakaszában már egyre kevesebb az esély arra, hogy ezt az esztelen gyorsulást leállítsuk, s az élet értelmére visszakormányozzuk hajónkat.

A cionizmus évezredekkel ezelőtt megteremtette a játékszereit, kommunizmust Keleten, kapitalizmust Nyugaton, s ők, mint a nevető harmadik, kényelmesen hátradőlve a karosszékben várják a játék kimenetelét. Mert számukra mindez csupán játék, hiszen tudják, hogy a pénzzel, a manival, a talmi csillogással olyan mételyt szabadítottak az emberiségre, amely többségüket elvakította, s azok a kevesek, akik szeretnék a leplet lerántani a szemekről, képtelenek ekkora túlerővel megvívni a harcot. Ezért következhetett be mindaz, amelyet a XX. században megéltünk, az élet elleni gaztettek szinte minden lehetőségét kimerítette ez a lélektelen, nem Istentől, hanem a darwini elmélet szerint is igazoltan, a majmokból klónozott faj, amelyet kizárólag erővel lehet csak ideig-óráig sarokba szorítani. De mert évezredek során, amíg más népek szorgos munkával emberi életet teremtettek, felvirágoztatták környezetüket, addig ők ármánykodással, aljas intrikákkal és cselvetésekkel magukhoz ragadták azokat az értékeket, amelyeket mint munka- és pénzhelyettesítő eszköz, az élet egyetlen céljának kiáltottak ki.

Sajnos a magyarság is besétált ebbe a csapdába, s a küzdelmes évezredek után a még megmaradt tisztán látók annyira magukra hagyatottakká lettek, hogy szavukra szinte senki nem figyel. Pedig még mindig el lehetne kerülni a világpusztulást, csökkenteni a természeti katasztrófa miatti szenvedéseket, s élhető életet teremteni egész Földgolyónkon. Meg lehetne, ha végre józan eszére hallgatna mindenki, hiszen mi magyarok értelmes lényként, lélekkel születtünk a világba, nem lehet igaz, hogy ennyire elvakította a többséget a hatalom iránti vágy, a mammon bűvölete, hogy talmi csillogásokért, percemberkék dáridójában való részvételért feladják mindazt, amit Életnek, Emberiségnek, Magyarságnak tudtunk évmilliókon át.

Mi történt velünk? Hát az elmúlt húsz esztendőben itt mindenkivel bájitalt itattak? Nem látják, hogy már nem is a hátsó kapun lopakodnak be ellenségeink, hanem a főbejáraton, mert már a kaput is betörték azok, akik javainkat csellel vagy erőszakkal, bankári aljas trükkökkel elrabolták, munkahelyeinket megszüntették, otthonainkra mocskos mancsaikat rátették, miután nemzeti kincseinket, természeti javainkat lefoglalták, elzálogosították. S most már lelkünk a tét! Hát még mindig nem elég! Még mindig tüntetősdit, választásosdit, európa-parlamentesdit játszadoznak egyesek, bársonyszékért, hatalomért, bankóért, s nem veszik észre, hogy Marionett-figurákként rángatva ők is ezt az elaljasult, lélektelen kufár hatalmat szolgálják, ahol az emberi élet annyi csupán, mint amennyi tiszteletet szántak Palesztinában, Afganisztánban, Irakban, Vietnamban, a gulágokon, Recsken, a Hortobágyon, az Andrássy úton, merthogy ez a népség egy tőről fakad, s egyet akar, immár több ezer év óta. Bosszút, vért, szenvedést, s közben kéjeleg más népek kínján.

Hát már elfeledték, hogy irtották a magyart, szerte a Kárpát-Hazában?! Hogy szabdalták darabokra Atilla egykor világhíres hazáját? Elfeledték, hogy milyen megveszekedett lelkület kell ahhoz, hogy Dózsa Györgyöt tüzes trónra ültetve saját katonáival marcangoltassák szét! Hogy élve temessenek el több tízezer ártatlant, hogy millió számra éhhalálba kergessenek egész országrészeket, s ha semmi sem elég, ott az atomhalál, amely ennyi év után is sejtjeinkbe befurakodva szedi idő előtt áldozatait, éljenek bárhol a világon. Mérgezett étel, mérgezett ital, pusztuló termőföld, elsorvadt lélek! S még azt hiszitek, ti balga politikusfélék, hogy ti túlélitek?!

Az aranyrudakkal bélelt atombunkereitek sem lesz menedék, mert ott fogtok megsülni vagy megőrülni a rejtekhelyeiteken, ha mégis bekövetkezik az a vég, amelyet még elkerülhetne az emberiség. Mert elkerülhetne, ha a magyarság észhez tér! Vegyék már észre, hogy vége, nincs tovább, befejeződött az a játszma, amit megszállóink, aljas hatalom-kufáraink ránk erőltettek. A második félidő is lejárt, a tüntetősdis, forradalom-játékosdis hosszabbítás után a bíró már belefújt a sípjába.

El kell dönteni, hogy végleg levonulunk-e a pályáról, vagy szembe merünk nézni a hoppmesterekkel, s képükbe vágni, hogy bunda volt az egész mérkőzés. Hát valóban nem látja senki, hogy az elmúlt húsz esztendőben, amióta ránk erőltették a "demokráciát", gyakorlatilag egymásnak ugrasztottak mindenkit, aki addig még békében, családi melegségben és szeretetben élt! Hát nem tudják, hogy a magyar családok több mint felét szétzilálták, a maradékot is csak a nyomor vagy a vagyon tartja egyben. Hogy gyermekeink agyát kimosták a szenny-programjaikkal, akiknek már szinte csak génjeikben sejlik fel az élet értelme. Buzikat, utcalányokat, gerinctelen pondrókat, kuplerájokban, kéjtanyákban éjszakai lokálokban szolgáló robotokat akarnak csak maguk körül látni, miközben a még értelmesen gondolkodó idősebb korosztályt tudatosan irtják, a folyamatos stressz-hatással, a gyógyszermaffia fokozatos térnyerésével, élelmiszereink gátlástalan mérgezésével, ivóvizeink szennyezésével, s kórházaink felszámolásával, a még tisztességes orvosaink elűzésével.

Aki gondolkodni tud és mer is még, azt vagy megveszik, mint a politikusféléket, vagy likvidálják, először csak gazdaságilag, aztán, ha ez sem elég, akkor fizikailag is. Egy-egy hirtelen szívhalál, véletlen baleset, gyógyszerrel irányított depressziós tünetű öngyilkosság senkinek sem gyanús. Nyíltan megszállták Hazánkat, egyenként pusztítanak bennünket, miközben folyamatosan hergelik a még valamennyi önérzetet őrző tömeget: gyertek csak, gyertek, hát kiabáljatok, rázzátok a kordonokat, emeljétek az öklötöket, üvöltsetek, s ha elég hangosak lesztek, akkor majd ott állnak készenlétben a vízágyúk, a könnygázgránátok, s ha kellőképpen felhergeltünk benneteket az arénáinkban, akkor tudunk ám éles fegyverekkel is lőni! Hiszen megmutattuk éppen elégszer 1956-ban. S ti balgák, még azt hittétek, hogy ezért valamelyikőnket is megbüntetnek, felelősségre vonnak!

A hatalom nálunk van. Vörös rezsim, fehér rezsim! A cionistáké az állam. S ha ezt nem látja a magyar, akkor megérdemli, hogy kipusztuljon. Ha nem veszi észre, kik ülnek a parlamentben. Ha nem akarja tudni, ami már a Napnál is világosabban látható: valamennyien milliárdosként játsszák a demokratát, miközben a legkisebb ellenvetésünkre is rendőrrel, tolvaj adóellenőrökkel, korrupt igazságszolgákkal törnek ránk! Most a Szent Koronát "dobják piacra", tesztelve bennünket, hogy nem akarunk-e végre fellázadni. Úgy, mint '56-ban! Vonuljunk már a gépfegyvereik elé, a felhergelt droidok vérszagra éhesek! Nézzék már meg, mikor írták alá a legszentebb értékeink elzálogosítását? Öt éve és valamennyi parlamenti párt beleegyezésével? Nem gondolkodtak azon, vajon miért most "derült ki" ez is, ugyanúgy késleltetve, mint az őszödi böszme megtervezett beszéde? Nem veszik észre, hogy kellenek az európa parlamenti választásokhoz is a voksok. S azt sem, hogy Brüsszel nem más, mint a mi vérünket szívó polip, amely csápjaival lebénít valamennyiőnket, ha hagyjuk, hogy tovább hízzanak. Hát nem látják, hogy a nagykoalíció már a háttérben régen összenőtt, most kell a színjáték.

A hős, aki eddig ellenzékként asszisztált és lapult a vörös rezsim mögött, most hófehéren előlép és megmenti a magyarságot. Na nem nagyon, hiszen az elorozott javakat nem szolgáltatja vissza a népnek, a megszállóinkat sem zavarja vissza, ahonnan jöttek, s a sorsunk alakulásába sem enged egy jottányival többet sem beleszólni, mint ma. Nem, csak annyira lesznek megmentőink ők, hogy beleültessük a bársonyszékbe, Brüsszelben vagy Júdapesten, egyre megy! Jártathatjuk a szánkat is, egy ideig, aztán a háttérben, ahogy eddig is, alattomosan elhallgattatnak, kivonnak mindenkit a "forgalomból", ha már túl messzire merészkedett, ha túl sokat észrevett, leleplezett piti játékaik közül.

Aki magyar és nem látja, vagy nem akarja látni, ami ma Hazánkban zajlik, az nem érdemli meg többé, hogy magyar legyen. Aki önös érdekből, még mindig markát tartva ott hajbókol a politikai "elit" közelében, tehetne bár, s mégsem tesz semmit, megérdemli, hogy örök átok kísérje nevét, amíg csak él e Földön. Hiszen a cinkosok között a némák nagyobb bűnösök. Mert nem akkor kell kiáltani, amikor már az ég fala leomlott, hanem akkor, amikor még megállíthatjuk a katasztrófát. Nem hősi halottakat kell álszent módon a gyilkosoknak, vagy a tömeggyilkosságok mellett asszisztálóknak "elsiratni", hanem kiabálni. Rázni a lármafát, amíg csak szusz van a tüdejükben. Ébresztő! Ébresztő! Ébresztő!

A magyarság végveszélybe került, s ha összefogunk, még megállíthatjuk nemcsak fajtánk, de az egész Föld pusztulását, mert ez lenne a feladatunk. Aki nem most azonnal nyújt kezet, magyar a magyarnak, aki még mindig pártoskodik, voksokat gyűjtöget, nyugatra kacsingat, az holnap már nem érdemli meg azt sem, hogy a magyar nevet viselje.

*** www.nemzetihirhalo.hu *************